KIS DUNA – NAGY NAP

A tradicionális lakodalmak időszaka a rügyfakadástól egészen a színpompás őszi hónapokig tartott, de felgyorsult világunk már teljesen felülírta ezen íratlan szabályokat, így nyugodtan kijelenthető, hogy egy csodálatos esküvő az év bármely időszakában tökéletesen kivitelezhető.
A boldogító igen nagy napja régen is és ma is hosszú előkészületet, heteken-hónapokon át tartó szervezést vett igénybe, az idők során csupán csak annyi változott, hogy a szervezés terhét a család válláról szakemberek veszik le.
Szeretnénk egy igazán informatív weboldallal tájékoztatni a kedves érdeklődőket, mi mégis inkább azt javasoljuk, hogy előzetes egyeztetés után látogasson el hozzánk személyesen, s engedje, hogy kollégáink szakértelme és kedvessége, illetve a csárdát körülvevő egyedi és utánozhatatlan miliő Önt is elvarázsolja. Úgy gondoljuk, hogy ezen tökéletes párosítás a záloga annak, hogy élete legfontosabb és legboldogabb eseményében mi lehessünk azok, akik minden terhet levesznek válláról.

Esküvő a Mártoniban
Esküvő a Mártoniban

A külső megfog…

Egy tökéletes lakodalom nagyon sok apró összetevőn múlik, melyek összessége teszi igazán felejthetetlenné az élményt. Ma már annyira komplex rendezvényhelyszínek találhatóak szerte az országban, hogy jogosan merül fel a kérdés, miért pont minket válasszon az ifjú pár?
A válasz talán egészen egyszerű is lehet, hisszük és valljuk, hogy egy hibátlan menüajánlatot elfogyasztani, pirkadatig táncolni és a legjobb vőfély irányítása alatt szórakozni már hazánk bármely szegletében lehet, de az a hozzáadott érték, melyet a természet és a Kis-Duna ölelése, illetve kollégáink hamisítatlan vendégszeretete jelent joggal emel minket a képzeletbeli dobogó érmes helyeire.

A belső megtart!

Az igazi nagy nap vendégserege az esemény után két dologra fog majd emlékezni, az ételekre és a helyszínre. A környezetről már ejtettünk pár szót, azt garantáljuk, hogy nem fogja szó érni a ház elejét, de akkor pár szóban értekezzünk a nálunk fellelhető étkekről is. Talán az egész lagzi legfontosabb kérdésköre, hogy mi kerül a meghívottak asztalára. A Mártoni Csárda konyhája a legkülönlegesebb fogások elkészítésére is felkészült, kimagasló szakmai tudással rendelkező séfjeink a kor legtrendibb kulináris csodáit is nagy magabiztossággal készítik el, de természetesen a hagyományos – igazi lakodalmi étkek és ízek sem maradhatnak el.

Esküvő a Mártoniban
Esküvő a Mártoniban

Egyben catering is!

Persze a körítés sem mellékes, az építkezési vállalkozók mintájára a „generál kivitelezést” is magunkénak érezzük, így a ceremónia-mester, zenekar, dekoráció – videós-fotós kiválasztásban is a legjobbat tudjuk nyújtani. Talán azért is mondhatjuk ezt ily magabiztosan, mert a hozzánk érkező vendégek ideális esetben csak egyszer találkoznak életükben ezzel a szervezési munkával, nekünk viszont mindennapjaink részévé vált ez a pezsgés. Kiemelkedő kapcsolatrendszerrel és az ország egyik legszélesebb és legszínesebb portfóliójával próbáljuk feledhetetlenné és egyedivé tenni az örömittas pillanatokat. Nem feltétlenül szeretünk „klisék” alapján dolgozni, hisz minden ember más, hisszük azt, hogy igazi odafigyeléssel és rugalmassággal jócskán többet tudunk nyújtani, mint egy átlagos előre kínált csomag.

A pihenés sem utolsó!

A Mártoni Csárda kialakításának és elhelyezkedésének köszönhetően talán tényleg az egyik legkomplexebb szolgáltatást tudja kínálni, s ehhez a násznép kényelmes pihenése is hozzátartozik. A gyönyörű dunai panorámával rendelkező lakrészeink komfortja és felszereltsége maximálisan kielégíti az örömtől, s esetleg az est folyamán elfogyasztott pálinkától megrészegült vendégek igényeit, így nyugodtan rápihenhetnek a másnapi morzsapartira is. A beérkező vendégvisszajelzéseket megfogadva hamarosan már legújabb lakosztályaink is elérhetőek lesznek, melyek kialakításánál kiemelt figyelmet fordítunk az est „főhőseinek” igényeire is, így a nászéjszaka tényleg a legoptimálisabb keretek között tölthető el.

Esküvő a Mártoniban
Esküvő a Mártoniban

Dunaparti dínom-dánom…

A Kis-Dunára néző panorámával rendelkező rendezvénytermünk akár 120-130 fős lakodalom esetén is hősiesen hely tud állni, de természetesen a 20-30 fős esküvői vacsorákra is remek ötleteink vannak. Reméljük, hogy hamarosan együtt ünnepelhetünk, s mi részesei lehetünk életük egyik legszebb pillanatának.

Esküvő előtt áll? Kérjen személyre szabott ajánlatot a nagy naphoz!

v

Olvasta már?

Valentin napi vacsora Gitanoval

Olyan Valentin napi menüsorral készülünk, amitől az urak és a hölgyek is elérzékenyülnek, mindehhez minőségi élőzenét, egy-két pohár bort és egy kellemes parti andalgást ajánlunk! Az ottalvósoknak egy visszautasíthatatlan szállás-ajánlatunk is van. Várjuk szeretettel! Asztalfoglalás ajánlott!

Park Hotel**** Bük

Cégcsoportunk legújabb gyöngyszeme: Park Hotel Bük és Hordó Étterem – a Jola teljes kivitelezésében. Augusztusban nyitotta meg a JOLA Csoport a kedvelt vasi fürdővárosban legújabb szállodáját, a 17 szobás Park Hotel Büköt…

A megújuló Mártoni

2021 év végén kezdett hozzá cégünk a Mártoni Rendezvényház & Szálloda felújítási munkáihoz. A beruházó kéréséhez tartva magunkat hoztunk létre egy már-már megkopott, paprika szaftos időket idéző
nosztalgikus épületből, modern, funkciójában, esztétikájában megfelelő színvonalat képviselő épületegyüttest.

Eszközbérlés

Rendezvényeszközökre van szükségetek?

Nekünk van, nektek egyszer kell csak – tehát felesleges megvennetek.

Tréningek, konferenciák

ÉPÜL A CSAPAT!Talán a kétezres évek nagy szállodaépítési időszakának idejére datálható a csapatépítő tréningek szerepének megerősödése hazánkban. Az ezredforduló előtt a piac eléggé centralizáltan működött, a főváros monopol szerepe elvitathatatlan volt. Az újonnan...