Rólunk
Szeretettel köszönjük kedves vendégeinket a Mártoni Csárda, Hotel és Rendezvényház összes dolgozója nevében!
Köszöntjük Önt minden kollégánk nevében, és fogadja alapító-tulajdonosunk, Rapport Tamás köszöntőjét is:
„Kedves Vendégem,
engedje meg, hogy üdvözöljem nálunk, akár itt, weboldalunkon, akár szállodánkban.
Nem titok, nem vagyok szigetszentmártoni, ami néha hátrány, néha előny. Valaha Gyulán, később Szombathelyen éltem, és Pest megyébe sodort az életem, kerestem egy helyet.
Olyan helyre vágytam, ahol -természetesen szakmai ambícióim mellett- az az érzés kerít hatalmába, hogy „megérkeztem”. Ez fizikailag és átvitt értelemben is hatalmába kerített a „Mártoniba” való parkolásom pillanatában.
Emberléptékű, természetes, szívélyes fogadtatásban volt részem Péteréktől, akik munkáját nagy tisztelettel vettem át.
Tudom, sok mindent másképp fogok csinálni, sok mindent biztosan máshogy látok és kezelek, de egy biztos: célom az, hogy vendégeim maximálisan jól érezzék magukat, és -ahogyan én is- visszavágyjanak Mártonba és a Mártoniba.
Ebben nagy segítség a Kis-Duna, de talán én és a csapatom is hozzá fog tenni.
Érezze magát legalább olyan jól nálunk, mint amilyen szívesen dolgozunk kollégáimmal az Ön kényelméért és kikapcsolódásáért!
Tisztelettel:
Rapport Tamás”
park hotel – bük
Vadonatúj 4*-os Hotel Bükön - exkluzív, teraszos szobákkal, sportpályákkal és a környék egyik legjobb éttermével!
öreg sam étterem – szombathely
Szombathely legnépszerűbb vendéglátóhelye 2022-ben!
forum hotel és étterem – szombathely
Belvárosi szálloda és étterem a Fő tér szomszédságában!
charlie étterem és fogadó –sé
Klasszikus kisvendéglő, pizzéria és panzió Sében!
pinka smoke étterem – felsőcsatár
A BBQ ízek szerelmeseinek Mekkája!
komló hotel és apartmanok – kőszeg
Díjazott szálláshely a Kőszegi vár tövében!
komló étterem – szombathely
Klasszikus főtéri vendéglátás Szombathelyen!
komlo hotel**** – gyula
Art Deco szálloda a történelmi...